Egyéb kategória

Szücs László az év játékvezetője Fejérben

Az Év játékvezetője lett Fejér megyében Szücs László zászlós

A sport megkerülhetetlen szereppel bír az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél: a futásban érmet éremre halmozó székesfehérvári katonák a futballban is kiemelkedő eredményeket érnek el.

Az alakulat Logisztikai zászlóaljának törzsében szolgálatot teljesítő Szücs László zászlós az Év Játékvezetője kitüntető címmel büszkélkedhet. Szücs zászlós a díjat a Fejér megyei csapatok szavazata alapján érdemelte ki: nem kis örömére, hiszen a 2010-es és 2012/13-as foci évad után már harmadszorra ítélték oda számára.

– Hogy számítottam rá, az túlzás – érzékeltette első meglepettségét, noha a kitüntetésre igenis lehetett számítani, hiszen a legutóbbi, tavaszi idényben is igen rangos mérkőzések jutottak neki: például a Fejér Megyei Kupadöntő levezetését bízták rá, Sárosd-Ercsi találkozóval. Sokan úgy hiszik, nehéz átállni egyik pillanatról a másikra a katonai vezényszavak és parancsok világából a ,,civil” focipálya által megkövetelt feladatokra. Erre László sokéves bírói múltja rácáfol: a szabály ott is szabály, minden fekete vagy fehér. Szürke nincs. És ,,kiskapuk” sem.

A labdajátéknak hódoló zászlós valamennyi protokollt végrehajtja, amely az öltözőkbe érkezéstől a kezdő sípszóig szükséges: így a játékosok igazoltatását is. Sporttevékenysége űzéséhez elöljárói pozitív hozzáállása kell, akik céljaiban maximálisan támogatják.

A zászlós alapfokú játékvezetői vizsgáját 2003-ban tette le és abban az évben ősszel már aktívan részt is vett a mérkőzések levezetésében. A bírói tevékenységében egy régebbi FIFA játékvezető és nem mellesleg volt székesfehérvári katona, Vágner László is segítette, aki akkortájt épp a játékvezetői bizottságot irányította.

Fotó: Révész Csaba ha.

Szücs zászlós az ezredből több társával vezetőként, vagy kollégaként is összefut, merthogy sokan mozognak a civil életben játékvezetői berkekben. Jó kapcsolatot ápol Sári Csabával, a megyei játékvezetői bizottság elnökével, aki még aktív játékvezető korában sokat segített a kezdeti lépések megtételében. Viniczai Balázs főtörzsőrmester kollégájával pedig a Fejér Megyei Kupadöntőben működtek együtt.

Több nagy névvel is találkozott játékvezetői ,,pályája” során. Büszkeséggel tölti el, hogy a magyar NBI-es mezőnyben sokáig csúcstartóként jegyzett Szabó Zsoltnak is segíthetett tartalék játékvezetőként egy magyar kupa nyolcaddöntő mérkőzésen, valamint több alkalommal együtt működhetett Arany Tamással, a megyei játékvezetői bizottság korábbi elnökével. Munkája során több barátra tett szert: akad köztük rendőr, egészségügyi dolgozó, de festő-mázoló vagy autóbuszvezető is; mindenki, akinek köze van, volt, avagy lesz a megyei fociélethez. Mivel folyamatosan képeznie kell magát, játékvezető társaival évente két-három alkalommal felkészítő napokon vesz részt.

Fotó: Révész Csaba ha.

László tizennégy éves fia – édesapjához hasonlóan – szintúgy rajong a futballért. – Fontos a családi támogatottság, a biztos, nyugodt háttér, hogy az ember tiszta fejjel tudjon játéktérre menni – vallja. Fiatal kora ellenére tervei közt már csak egy-két jó év szerepel, noha jelenleg ötven éves korig megengedett a megyei első osztályban ,,ítélkezni”. – Két csapatot irányítunk: ami az egyiknek jó, a másiknak valószínű nem. De valahogy azért meg kell találni a kettő közötti helyes utat – értékeli a zászlós kitüntetése általa valószínűsített hátterét.

Ha már foci, Szücs zászlósnak az Európa bajnokságról is van véleménye. – Ezek a fiúk – ahogy az Európa bajnokságon teljesítettek – minden elismerést és tiszteletet megérdemelnek – értékelte a hazaiak teljesítményét. – Jó volt látni, hogy az 53-55 ezer magyar ember egy táborként szorított a sikerért – mondta a hazai vonatkozású meccsekről a székesfehérvári katona, aki bátran ajánlja a Magyar Honvédséget, valamint a játékvezetést bárkinek, hiszen – példájából merítve – a szolgálat mellett tökéletesen megfér a civil sporttevékenység is.

Forrás: feol.hu | Magyar Honvéd magazin – Gyimóthy Levente ha.
Fotók: Révész Csaba ha.