Egyéb kategória

Talent foglakozás

2021.10.01.-én, Péntek délután az Előkészítő és Talent csoport tagjai közös foglalkozáson vettek részt Székesfehérváron. A megjelenteket elsőként Sári Csaba JB elnök köszöntötte, majd Ring Kevin és Altorjay Áron csoportvezetőkkel folytatódott a program.


Elsőként a „házi feladat”, a MOL Fehérvár FC – Ferencváros TC mérkőzésről készült bemutatók következtek az előző héten meghatározott szempontok alapján, amit a csoportok vezetői prezentáltak. A látottak közös elemzése és átbeszélése által hasznos tapasztalatokkal gyarapodhattak a tehetségek.

Videós példákon keresztül esett szó a kiállítások megfogalmazásáról a játékvezetői jelentésekben és természetesen az ilyen alkalmakkor „szokásosnak” mondható elméleti tesztírás sem maradhatott el, amiben feleletválasztós és kifejtős kérdések is helyet kaptak.

Végül az eddig rögzített megyei mérkőzések felvételeiből válogatott és személyekre bontott klippek, szituációk elemzése következett.

A résztvevők tartalmas délutánon vannak túl, folytatás Október 15.-én Pénteken, egy gyakorlati foglalkozás keretin belül.